2012. július 30., hétfő

Zászlók a Holdon



A NASA  szondája végigfényképezte az Apollo-program holdraszállásainak helyszíneit, hogy vajon mi történt a holdraszálló űrhajósok által kitűzött zászlókkal. Bár a szakértők azt várták, hogy négy évtized alatt porrá omlanak az extrém holdi körülmények között, a hatból öt ma is az eredeti helyén áll. Egyedül a legelső, történelmi holdra szállás zászlaja nincs meg, amiről Buzz Aldrin űrhajós korábban azt mondta, túl közel tűzték ki a landoló modulhoz, és felszálláskor elfújhatta a hajtómű. Igaza volt!

2012. július 20., péntek

Bár UFÓ-knak?





Alkoholtartalmú csillagközi felhőt fedeztek fel brit tudósok, hőmérséklete mínusz 148 Celsius- fok. A felhő alkoholtartalma megdöbbentően nagy, hiszen a felhő tartalma tízezerszer haladja meg a Föld teljes vízkészletét, magyarázta az egyik tudóscsoport vezetője.
Csak nem egy bár UFÓ-knak???

Megcélozzuk az aszteroidákat / Nasa trains astronauts for asteroid mission











2020-ben indulhat el a NASA tervei szerint az első űrexpedíció, amelynek tagjai egy aszteroidán landolnak, ott méréseket végeznek, talajmintákat vesznek, majd visszatérnek a Földre. arra is kiképzik majd őket, hogy szükség esetén megsemmisítsék a Föld pályájához túl közel elhaladó, bolygónkat veszélyeztető aszterodiákat.
Valahogy úgy, ahogy Bruce Willis és csapata tette az Armageddon című filmben. Az oda-vissza út egy évig fog tartani, ebből 30 napot töltenek majd az objektum felszínén az asztronauták.
*
The first official British European Space Agency astronaut Tim Peake is being trained for a mission to land on an asteroid, it can be revealed. It is a space mission straight from the Hollywood film Armageddon. A team of astronauts are being trained to land on an asteroid to explore its surface, search for minerals and even learn the skills they may need to destroy it should one pose a threat to the Earth. It is a space mission straight from the Hollywood film Armageddon.

A team of astronauts are being trained to land on an asteroid to explore its surface, search for minerals and even learn the skills they may need to destroy it should one pose a threat to the Earth. 

A Sas leszállt


 Ma van pont 43 éve, hogy az Apolló 11 leszállt a Holdra. Ekkor mondta híres mondatás Neil Armstrong: "Kis lépés ez egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek."

2012. július 18., szerda

A Google Lunar X PRIZE LEGO® MINDSTORMS® Challenge


Lassan lezárul a nevezés a versenyre, ez a mi csapatunk videója. Köszönjük Petrának, Zsófinak és Ambrusnak a segítséget!

*
Slowly the entry of the competition is about to closing, this is the video of our team. Petra, Ambrus and Zsófi, thank you for your help!


Itt vagyunk! / Here we are!


Itt vagyunk mi a verseny hivatalos oldalán! Keress meg!

*

Here we are on the competition’s official website! Find us!

Marsjáró - Xbox játék jött / Mars-walker - Xbox game arrived

Az Xbox Live-ról ingyenesen tölthető Mars Rover Landing. A játék a NASA megbízásából készült, és a Marson a jelenlegi tervek szerint 19 nap múlva landoló Curiosity missziójára hívja fel a figyelmet.

http://www.youtube.com/watch?v=SkgdkfRwAgM.

*

You can download free from Xbox Live the Mars Rover Landing. The game was ordered by NASA, it will highlight the importance of Curiosity mission which will start-due to the plans- in 19 days.

Pizzázás a Marson / Eating pizza on the Mars



Elég vicces képeket találtunk: a NASA laboratóriumában a pizzákkal kísérleteznek a 2030-as expedícióra. A súlytalanságban állítólag nem nagyon érezni az ízeket és a szagokat.

*


We found very funny pictures: in the NASA laboratory scientist experimenting with pizzas for 2030 expedition. Reportedly, odours and tastes are not able to feel in the weightless area.

2012. július 16., hétfő

Bent vagyunk a versenyben! / We are in competition!

Ma este láttuk, hogy hivatalosan is megjelentünk a versenyző csapatok közt!

Hurrá!!

Itt van az oldal: http://moonbots.org/teams/martians-new-generation

*

Tonight, we saw that we appeared on official game page with other teams!

Hooray!



43 éve startolt az Apolló 11 / Apollo 11 launched 43 year ago




Az Apollo–11 1969július 16-án 14:32-kor (UTC), (helyi idő szerint 9:32) emelkedett a magasba a Cape Canaverelen  található Kennedy űrközpontból! 

Ez pont ma 43 éve történt...



*



Apollo 11 lifted off from Kennedy Space Centre at Cape Canaveral at 14:32 UTC, (9:32 local time) on the 16 of July in 1969.

 It’s happened just 43 years ago today ...

2012. július 14., szombat

Indulunk a versenyen! / Martians - the new generation


Marslakók – az új generáció. Ez csapatunk neve.  A Google Lunar X PRIZE LEGO® MINDSTORMS® Challenge-en indulunk. Ez pedig csapatunk logója.

Csapatunk két tagja: Okrutay András és Szurmai Kristóf. Mindketten 10 évesek vagyunk, Európában élünk, Magyarországon, egy nagyon szép kisvárosban: Szentendrén. Most megyünk 4. osztályba. Csapatkapitányunk: Kristóf bátyja, Szurmai Ambrus, aki most végezte el a gimnáziumot. Marketing-kommunikációt fog tanulni, de elkezdte a pilóta képzést is.

Mindketten nagyon érdeklődünk a természettudományok iránt, a másik területünk pedig a zene. András furulyázni tanul, Kristóf pedig hegedül és gitározik. Csapatunk nevével a régi, magyar tudósokra utalunk, akik az Egyesült Államokban dolgoztak, és azt tartották róluk: valójában ők a Marsról jöttek.

Örülünk ennek a mostani versenynek, szeretnénk minél jobban megoldani a feladatokat. Minden versenyzőtárunknak szerte a világon  nagyon jó játékot és sikeres szereplést kívánunk!

*

The team: Martians - the new generation

Our team has two members: András Okrutay and Kristóf Szurmai. We are both 10 years old; we live in Europe, Hungary in a very nice small town: Szentendre. This year we will start our fourth classes. Our Team Captain: Kristóf's brother, Ambrus Szurmai, who just graduated from high school. He will study marketing-communications, and he will also begin a pilot training.

We are both really interested in natural sciences our other field of interest is music. András plays the flute, Kristóf plays guitar and violin. Our team name refers to an old Hungarian group of scientists. They worked in the United States, and people thought that they are from Mars. 

We are very pleased to take part of this competition; we would like to solve the tasks the best as we can. For the teams from all around the world, we wish a very good game and successful appearances.